Egy verőfényes nyári napon, július második hetének csütörtökén csörgött a telefonon. Ő volt az. Meglepetten vettem fel, hiszen már legalább négy hónapja nem keresett.
– Szia! Itt vagyok a Marriott Hotelben, az amerikai és a magyar vezetőkkel. Van egy pár szabad órám. Meglátogatnálak.
– Rendben. – egyeztem bele. – Mikor jönnél?
– Délután két óra körül, ha jó neked.
– Jó lesz. Gyere. – Örültem, hogy látom.
– De ennek a találkozásnak titokban kell maradnia. – halkult el a hangja.
– Jól van. – egyeztem bele.
Nagyon meleg nyári nap volt. Az egyik legmelegebb. Be volt kapcsolva a ventillátor, de alig enyhített valamit a forróságon. Mikor megérkezett, világosszürke nadrágban, almazöld inggel és egy nagy fekete aktatáskával, egy jó nagy pohár hideg vízzel kínáltam.
– Minek köszönhetem a látogatást? – kérdeztem kíváncsian.
– Tudod te azt. – mosolygott és már ölelt is át.
– Hogyhogy el tudtál jönni? – kérdeztem. – Mintha abban maradtunk volna, hogy nem találkozunk.
– Igen, úgy volt. De a barátnőjével Dunaújvárosba ment és csak késő délután jönnek vissza. Én meg úgy alakítottam a megbeszéléseket, hogy szabaddá tettem a délutánt. A többiek el vannak nélkülem is. Azt mondtam nekik, hogy a bankba megyek. Ennek a találkozásnak titokban kell maradni. Nem tudhatja meg, mert botrányt csinál. – Láttam rajta, hogy tényleg fél.
– Tudod, hogy én ezt nem szeretem. Nem akarok titkolózni, én nem hazudozok. – komolyan gondoltam.
– Mondd csak, szeretsz te engem? – kérdezte.
– Én szerelmes vagyok beléd. – feleltem habozás nélkül – De ez nem jelenti azt, hogy bármit megtehetsz velem. És te? Szeretsz engem?
– Szerelmes vagyok beléd. – olyan meggyőző volt, hogy majdnem elhittem.
– Te mindenkit szeretsz. –nevettem el magam.
– Nem. – mondta komolyan. – Nem jönnék el hozzád, ha nem így lenne. Nem kockáztatnék. Megígértem neki, hogy nem tartok veled semmilyen kapcsolatot.
– Rendbe jött a szexuális életetek? – próbáltam valahogy viccesre venni a figurát.
– Nem egészen. Van úgy, hogy naponta kétszer is megy, van úgy, hogy két hónapig semmi. – válaszolta.
– Az igen. Biztosan dúl a szerelem.
– Más az életritmusunk. – Mintha ez számítana valamit, gondoltam. – Ő korán lefekszik én sokat dolgozom és fáradt vagyok. Én korán kelek, ő reggel tovább alszik.
– Aha. És megéri? – gúnyolódtam.
– Figyelj! Sokan számítanak rám – kezdte magyarázni a bizonyítványt -, sok embernek segítek pénzt keresni, akiknek nincs más esélyük, e nélkül nem tudnának megélni. Van olyan, akinek kurvának kéne állnia.
– Most rá gondolsz? – ez kicsit cinikus volt.
– Nem dolgozik – kezdte lemondóan figyelmen kívül hagyva a kérdést -, hiába építem alá az üzletet, nem csinálja. Kap hatvan ezer forintot, de abból nem lehet megélni. Meg akarom neki építeni úgy az üzletet, hogy stabilan legyen passzív jövedelme, hogy el tudjak jönni. 50 milliós hiteltartozásom volt, abból már kifizettem 11 milliót, amit ezzel az üzlettel kerestem. Mikor megmutattam az édesanyámnak a webirodát, azt mondta, ilyet bárki tud csinálni. – nevette el magát, de láttam, hogy rosszul esik neki, hogy az édesanyja nem hisz neki. – Decemberre meg lesz a Kék Gyémánt, kifizetem a hiteleimet, megcsinálom neki az üzletet úgy, hogy legyen stabil jövedelme és akkor meglátjuk.
– És addig tegyünk úgy, mintha nem is találkoztunk volna? Mintha semmi nem lenne köztünk?
– Igen – nevetett. – Féltékeny rád. Mikor mondtam neki, hogy este dunai hajókázást tervezek a vezetőkkel, megkérdezte, hogy voltam-e már a Dunán sétahajózni. Mondtam neki, hogy igen, veled és a fiammal. Erre elhúzta a száját és azt mondta: Pont vele? Haragszik rád, mert komoly ellenfélnek tart.
– Nekem nincs ellenfelem – mondtam szomorúan – én csak veled küzdök. Tudod, azt érzem, hogy van közöttünk egy láthatatlan kötelék, egy vékony szál, aminek az egyik végén én vagyok, a másik végén te vagy. Amikor én elkezdek közelíteni, akkor te távolodsz, de ezt a szálat nem engeded el. Úgyhogy a távolság mindig ugyanakkora. Mindegy, hogy milyen messze vagy tőlem, mindig érzem, amikor rám gondolsz.
– Igen. Ez így van. Nap közben megállok egy pillanatra, amikor eszembe jutsz, küldök neked egy szép gondolatot és aztán folytatom tovább.
– Akkor mondj igent rám.
– Most nem tehetem.
– Ha valóban szeretnél, nem várnád el tőlem, hogy titokban legyek a szeretőd.
– Nem várom el. Ki tudja, mit hoz a holnap? Sosem lehet tudni. – nevetett, de nekem nem volt kedvem hozzá.
– Minden alkalommal úgy búcsúzom tőled, hogy lehet, hogy ez volt az utolsó találkozásunk. – tudtam, hogy a mosolyom nem őszinte.
– Még nincs végleg vége. – felelte ő.
