A minap láttam a facebookon egy bejegyzést, mely így szólt:
A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást:
– De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! – szól a bácsi.
– De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap. – válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja, meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk:
– Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?
– Éppen 50 éve. – hangzik a válasz.
– Remélem, mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel – mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
– Fiatalember, maga ezt ne REMÉLJE. Maga ezt DÖNTSE EL!
Nagyon szép gondolat, ráadásul üzenetértéke is van. Mégpedig a döntésről.
De!
Felmerült bennem a kérdés, hogy azok az emberek, akik ilyen üzenetekkel szórják tele a facebook falaikat, vajon eszerint élnek?
Aztán azon gondolkodtam el, hogy vajon számít-e, hogy kitől jön az üzenet? Arra jutottam, hogy nem. A lényeg az üzenet értéke, nem a hordozója.
Aztán meg az jutott az eszembe, hogy az a sok lájkoló vajon tudja-e, hogy aki ezt a szöveget kirakta, nem éppen a becsületességéről híres. De hát, az idegenek nem tudhatják, hogy egy báránybőrbe bújt farkas játssza most a hűséges partner szerepet.
Aztán az jutott az eszembe, hogy előfordulhat-e az, hogy valakinek a személyisége 50 éves korára ekkorát változzon? Persze, semmi sem lehetetlen. Vannak csodák, ugyebár.
De! A szóban forgó egyed 50 évesen a sokadik kapcsolatában él. Elmondása szerint az első felesége azért vált el tőle, mert nem ment neki az ágyjelenet. Ezért meg is csalta őt az öccsével. Talán éppen ezért „bünteti” a többi nőt hűtlenséggel. Ezt nem tudhatom.
A második feleségét már az első évtől folyamatosan csalta, mint ahogy az összes eddigi kapcsolatát is. Nem áll távol tőle a promiszkuitás, egyszerre több partnerrel is ápolja a kapcsolatot. Az aktuális partnerétől pedig elvárja, hogy szemet hunyjon kicsapongásai felett, cserébe az anyagi támogatásért. Persze, erről senki sem beszél. Az érintettek hallgatnak.
Aztán azon tűnődtem, vajon akinek ilyen a magánélete, az mennyire lehet etikus, hiteles az üzleti életben? Naná, hogy ezt csak akkor tudjuk eldönteni, ha ismerjük valakinek ezt az oldalát is.
Aztán meg azon gondolkodtam, hogy vajon meddig lehet becsapni az embereket? Ugye, tudjuk, csak azt lehet becsapni, aki hagyja magát. Azt mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mikor nyitja ki a szemét és látja meg, hogy kivel van dolga. De jelen esetben ez igen nehéz feladat lenne. Hogy miért? Mert ez az üzletember mesterien játssza a mindenkori szerepét.
„A valós élet e szörnyetegei viselkedésükben és modorukban általában normálisabbnak látszanak, mint valójában normális testvéreik. Az erényről meggyőzőbb képet mutatni, mint maga az erény? Éppen úgy, ahogy a viaszból készült rózsabimbó vagy a műanyagbarack tökéletesebbnek tűnik a szem számára, többnek, mint amilyennek a tökéletlen eredeti alapján az elme szerint egy rózsabimbónak vagy egy baracknak lennie kellene.”
William MarcH. Tehe Bed Seed
