Ismered a Harry Potter sorozatból azt a részt, amikor a tanulók szembenéznek a mumusaikkal?
“– C-c-comikulissimus! – visította Neville.
Ostorcsattanás-szerű hang hallatszott, és a következő pillanatban Piton ott állt hosszú, csipke szegélyes ruhában, kezében egy cseresznyepiros női táskával. A fején díszelgő csúcsos süveg tetején molyrágta keselyű trónolt. A terem visszhangzott a nevetéstől, a mumus tanácstalanul megállt, s Lupin professzor elkiáltotta magát:
– Parvati! Te jössz!
Parvati eltökélt arccal előrelépett, magára vonva Piton figyelmét. Újabb csattanás hallatszott, s a professzor helyén egy vérfoltos, bepólyált múmia tűnt fel. Nehézkes, merev léptekkel elindult Parvati felé, két karja lassan felemelkedett…
– Comikulissimus! – kiáltotta Parvati.
A múmia lábáról letekeredett a pólya, a szörnyalak megbotlott benne, hasraesett, és elgurult a feje.
– Seamus! – harsogta Lupin.
A fiú egy ugrással Parvati előtt termett. Csatt! A múmia eltűnt, s helyette beesett, zöldes arcú, földig érő, fekete hajú nőalak jelent meg – egy sikítószellem. Hatalmasra tátotta a száját, s a termet földöntúli hang töltötte be – hosszú, panaszos sikoly, amitől a jelenlévők összes haja az égnek állt…
– Comikulissimus! – ordította Seamus.
A sikítószellem rekedten felnyögött, és a torkához kapta a kezét – elment a hangja.
Csatt! A kísértet farkát kergető patkánnyá változott, abból – esett! – tekergő-vonagló csörgőkígyó lett, abból pedig – csatt! – egy csupasz, véres szemgolyó.
– Megzavarodott! – kiáltotta Lupin. – Ez jó jel! Dean!
Dean előresietett.
Csatt! A szemgolyó helyét egy levágott kéz vette át, ami nyomban a tenyerére fordult, és rák módjára mászni kezdett.
– Comikulissimus! – rikkantotta Dean. A kéz belenyúlt egy egérfogóba. –
– Kitűnő! Te jössz, Ron!
Ron elindult a kéz felé. Csatt! Többen felsikoltottak. Két méter magas, szőrös óriáspók közeledett Ron felé, csáprágóját fenyegetően csattogtatva. Harry egy pillanatig azt hitte, hogy
Ront megbénította a félelem. Azután…
– Comikulissimus! – bődült fel Ron, s a póknak azon nyomban eltűnt az összes lába. Már csak gurulni tudott, Lavender Brown sikoltva ugrott félre az útjából, s a csonka szörnyeteg végül Harry lába előtt kötött ki. Harry felemelte a pálcáját…
– Itt vagyok! – kiáltotta hittelen Lupin professzor, és előresietett.
Csatt!
A lábait vesztett pók köddé vált. Egy másodpercig úgy tűnt, mintha a mumus felszívódott volna, azután egy sápadt fényű, lebegő gömb jelent meg Lupin előtt a levegőben. A professzor hanyagul felemelte a pálcáját, és kimondta a varázsszót.
– Comikulissimus!
Csatt!
– Gyerünk, Neville, végezz vele! – rendelkezett Lupin, miután a mumus csótány képében a padlóra pottyant. Csatt! Piton visszatért, de Neville most már nem ijedt meg tőle.
– Comikulissimus! – kiáltotta, s amint Piton felöltötte a nagymamajelmezt, nagyot kacagott. A mumus abban a szempillantásban felrobbant, ezer apró füstgolyóvá vált, és szertefoszlott.
Az osztály lelkes tapsban tört ki.
– Gyönyörű! – örvendezett Lupin”
Mumus nem csak a mesében létezik. Neked is van mumusod, a te mumusod az elmédben van.
Az, amitől a legjobban félsz. És te is el tudsz bánni vele.
Hogyan? Úgy, ahogy a regény szereplői. Neked is van varázserőd. Nem hiszed? Próbáld ki!
Képzelj el a mumusodról valami vicceset és figyelj! Egye fene, a varázsszót nem kell kimondanod. Jó szórakozást!
Pehl Ildikó
pszichoblogger
