Lehet, hogy azt gondolod, amit én.
Lehet, hogy azt teszed, amit én.
Mondhatod azt, amit én. Legyen tiéd az utolsó szó. Lehetsz te a pont a mondat végén.
Írhatod, amit én. Tiéd lehet a hangom is. Add hozzá még a zenét, ami a lelkemből szólt.
Kellenek az érzéseim is? Legyen tiéd.
Felveheted a ruhámat, belebújhatsz a cipőmbe, színezd át a hajad, vágasd le, hogy olyan legyen, mint az enyém.
Használhatod a rúzsom színét.
Használhatod a gesztusaimat, magadénak tudhatod az életemet is, ölelheted azt, akit szerettem. Mi kell még?
Beköltözhetsz akár a lakásomba is, tiéd lehet.
Nincs határ, nem lehet, ne legyen!
Szeretnél én lenni? Legyél!
De tudd!
Mindig az leszel, aki az eggyel ezelőtti én.
Mire te megérkeznél, én már leléptem, a múltamban élsz, ha engem másolsz. Legyőzni akarsz? Sosem fog menni.
Zavar, amit látok?
Csak nem értem, miért teszed ezt magaddal, ha lehetnél te is?
Látom, hogy a szemed szomorú, elveszetten próbálod valakivé tenni magad, mert azt hiszed, nem vagy elég jó. Hol az önbecsülés? Hol a tartás? Hol az önbizalom?
Nem értem, miért nem látod értékesnek magad, miért nem veszed észre, hogy önmagadhoz vagy kegyetlen?
Te így csak egy másolat leszel. Sosem a valódi.
Észrevetted?
Pehl Ildikó
pszichoblogger
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: