Csipkerózsika és az átok

Ismered Csipkerózsika meséjét? Mindenki ismeri.

(Fotó: Profimedia – Red Dot)

Az eredeti történetet először Charles Perrault francia meseíró írta le és jelentette meg 1697-ben, Lúdanyó meséi címmel. Egészen addig a Csipkerózsika szájhagyomány útján terjedt.

Rengeteg változata született, a legismertebb talán a Grimm testvéreké (Jacob és Wilhelm), amelyet 1812-ben adtak ki a Gyermek- és családi mesék című gyűjteményben.

A Disney feldolgozás, melyben a szereplők nevet is kaptak, 1959-ben született.

A sok-sok változat egyik lényeges eleme, hogy amikor Csipkerózsika megszületik, meghívják a tündéreket egy kivételével, aki mégis eljön és megátkozza Csipkerózsikát.

Ennyi elég is, hogy majdnem végzetes átok szülessen: Elfelejtkezni valakiről, meggondolatlanul kirekeszteni, nem gondolva arra, hogy mennyire megbántódhat, semmibe venni valakit, akinek nagyon is ott lenne a helye.

És miért?

Lehet, hogy kellemetlen a jelenléte, kényelmetlen, mert emlékeztet valamire vagy valakire.

Mert megmutat valamit, amit nem akarunk látni.

Emlékeztet valamire vagy valakire, amire vagy akire nem akarunk emlékezni.

Képvisel valamit, amit nem szeretünk magunkban.

Tud valamit, amit csak ő tud.

Vagy nem illik a jól felépített életbe, a színesre festett képbe.

De a méltatlanul háttérbe szorított tündér nem bújik el, nem sírdogál otthon, a kis házikójában, dühös lesz és csak azért is odamegy, kiáll azok elé, akik megbántották, megsértették, megalázták, akik ítélkeztek felette, akik érdemtelennek tartották.

Sérült önérzetével haragvó tüzes vulkánná változott, önmaga árnyéka lett, s rászórta minden dühét az ártatlanra. Nem kellett az élettapasztalatából fakadó bölcsesség, hát átkot szórt Csipkerózsikára.

És eltelik száz év, mikor már senki sem emlékszik, te ott állsz ártatlanul és nem érted, miért van az, hogy bármi teszel, semmi sem sikerül, már annyit dolgoztál magadon és még mindig nem úgy van, ahogy szeretnéd. Még mindig nem jött el a herceged. Vagy, ha eljött, nem tudta átverekedni magát a szíved szögesdrótján.

Csak vársz, a tövisrengeteg pedig tovább burjánzik, s te inkább alszol. Feladtad.

De ne felejtsd el, hogy volt még egy tündér, aki bár nem tudta semmissé tenni az átkot, enyhített rajta.

S ezért az egész csak egy álom, felébredhetsz belőle.

A történet szerint eljön a száz esztendő vége, jön valaki, aki átverekszi magát a szúrós töviseken, aki megtalálja az alvó Csipkerózsikát és egy csókkal felébreszti.

A többi már rajtuk múlik.

Hagyd, hogy veled is megtörténjen, csak figyelj rá, hogy ne kövesd el azt a végzetes hibát.

Legyen helye mindenkinek!

 Pehl Ildikó

pszichoblogger