Féltékenység? Ugyan, dehogy!

1.0Túl a személyesenhttps://tulaszemelyesen.cafeblog.huPehl Ildikóhttps://tulaszemelyesen.cafeblog.hu/author/pehl_ildiko/Féltékenység? Ugyan, dehogy!<div> <a href="https://tulaszemelyesen.cafeblog.hu/files/2014/03/1316449482_3988-fltkeny-f_1395217794.jpg" target="_parent"><img src="https://tulaszemelyesen.cafeblog.hu/files/2014/03/1316449482_3988-fltkeny-f_1395217794.jpg" alt="1316449482_3988-fltkeny-f_1395217794.jpg_390x556" width="424" height="605" /></a>  Csörgött a telefon. Azt hittem, ő hív. Óvatlanul felvettem. Nem ő volt. Egy zaklatott női hang szólt bele: - Szia. Z. vagyok, beszélnünk kell. Itt van ő is, ki van hangosítva a telefon. - Nekünk nincs miről beszélnünk – mondtam neki –, ezt nektek kell tisztázni. Közben hallottam az én lovagom hangját a háttérből, ahogy azt mondja: Igen, ez így van, beszéljük meg mi ketten. Beszari alak - gondoltam magamban. Közben a nő feldúltan folytatta: - De van, drágám, mert a kapcsolatunkban te vagy az a bizonyos harmadik! – a hangjában egyszerre volt vád, felháborodás és gúny. - Egy jól működő, tartós párkapcsolatban nem tud megjelenni egy harmadik. Tudod, a mi kapcsolatunk egy kicsit korábban kezdődött, mint a tiétek. Mi nem most ismertük meg egymást. – próbáltam nyugodt hangon beszélni, de ez csak olaj volt a tűzre. Nem is hallotta meg, amit mondtam. A háttérben ez a gyáva féreg próbálta megnyugtatni, nem sok sikerrel. A nő már be volt gőzölve, oda sem figyelt, csak mondta a magáét: - Minden régi kapcsolatáról tudok. Mindent elmesélt nekem. Megmondta neked, hogy hagyd békén, mit akarsz még tőle? Nem érted meg, hogy nem kellesz neki? Minek írogatsz, minek hívogatod? Miért nem hagyod békén az ezoterikus dumáddal, meg a számmisztikai faszságaiddal? - dőlt belőle megállás nélkül, közben levegőért kapkodott. Mulatságosnak találtam, ha lett volna kedvem nevetni, kiröhögöm. Inkább szánalmas volt, ahogy próbálta meggyőzni magát. Az összes eddig elfojtott indulata kijött belőle, miközben igyekezett visszafogni magát, de nem nagyon ment. Kezdtem megsajnálni. - Egy kapcsolathoz két ember kell. Én hiába keresem, ha ő nem vevő rá – próbáltam higgadt maradni – ezt egyedül nem tudnám csinálni. - Megírta neked, hogy nem akar veled kapcsolatot, elküldött a picsába, mit akarsz még? - Igen, írt egy e-mailt, utána pedig felhívott és elmondta, hogy te akartad, hogy írja meg nekem a levelet, s mielőtt elküldte, megmutatta neked, hogy bebizonyítsa ártatlanságát – ebben volt némi cinizmus. Talán a gúnyos hang miatt, talán, mert tudta, hogy igaz, még jobban bedühödött, végig sem hallgatott, azonnal rávágta. - Ez nem igaz! Nem én kértem tőle és nem mutatta meg nekem. – őrjöngött a vonal másik végén. Csak mondta a magáét, nem hagyott szóhoz jutni. Rájöttem, hogy semmi értelme vitázni egy elvakult, önérzetében megbántott emberrel, minden szavam olaj a tűzre, ezért ezt mondtam neki: - Nekem semmi közöm ehhez, ezt ti ketten beszéljétek meg, ez a ti problémátok. Én nem fogom keresni, semmilyen módon nem tartok vele kapcsolatot. - Ettől megnyugodott és lehiggadt. Elbúcsúztunk. Eltelt két nap. Nem hagyott nyugodni a dolog. Mivel az én lovagom nem keresett, sunyi módon lapított és meg sem próbálta rendezni a helyzetet, felhívtam a lányt és azt mondtam neki: - Figyelj, én nem hazudok. Szeretem a tiszta helyzeteket és igyekszem rendezni, ha valami probléma adódik. Kérdezz nyugodtan és válaszolok. - Én sem szoktam úgy viselkedni, ahogy a múltkor, de nagyon feldühített, mert tagadta, hogy találkoztatok. - Akkor találkoztunk, amikor külön éltetek. Azt mondta, hogy elköltözött tőled és nincs szexuális kapcsolatotok. Én nem akarok kapcsolatromboló lenni, de nem fogok hazudozni. - Igen, külön éltünk. Elkaptam tőle valami fertőzést, aminek a következtében tályog keletkezett a petefészkemen és meg kellett műteni. Úgyhogy te is menj el orvoshoz, nézesd meg magad. – ajánlotta kedvesen, mint aki aggódik az egészségem miatt. - Nekem nincs semmi bajom.- nyugtattam meg. - Egyébként konkrétan odaültetett a számítógépe elé és megmutatta az összes leveledet. - tájékoztatott. - Hát igen, ez is azt mutatja, milyen beteg. - mondtam szomorúan, konstatálva, hogy az én hercegem nem az etikus magatartásról híres. - Nagyon beteg – egyezett bele. No fene, gondoltam. Csak nem egyetért velem? - Miben reménykedsz? – kérdeztem tőle. - És te? - válaszolt hetykén, felháborodva, nyoma sem volt az előbbi egyetértésnek. - Ez egy érzés, egy vonzalom, egy energia, amely viszonzásra talált. – válaszoltam. –De most le kell tennem. Ha volna még kérdésed, nyugodtan keress meg. Sok sikert kívánok neked az életben! – búcsúztam el. Nemsokára egy üzenetet kaptam a Facebookról, amely így szólt: "Szia Ildikó! Mégis lenne egy kérdésem. Szeretném tudni, hogy az elmúlt két évben mióta együtt élünk volt e szexuális kapcsolata veled? Ezt még fontos, hogy tudjam. Köszönöm." Így, ilyen helyesírással. Sajnáltam, hogy még mindig kételkedik és reménykedik, ezért válaszoltam neki: "Szia! Nem vagyok fb közelben, csak egy értesítőt kaptam, hogy írtál. A válaszom az, hogy igen. De azt nem szeretném megmondani, hogy hányszor, mikor és hol, mert nem az a célom, hogy fájdalmat okozzak vagy bosszút álljak. Amikor találkoztunk, akkor azt gondoltam, hogy nem működik a kapcsolatotok, azért költözött el. Előtte kb. másfél évig nem találkoztunk. Nem akartam addig, amíg kapcsolatban van és ő sem szorgalmazta. Ahogy én szerettem volna kapcsolatot, úgy ő nem akarta. Ahogy ő szerette volna, úgy én nem tartom etikusnak. Ildikó" Azonnal jött a válasz: "Értelek, de mégis tudnom kell. Rengeteg kétséggel élek. Nem számít hogy most fáj, majd el múlik, de így rendezni tudom a dolgokat. Hidd el nem téged hibáztatlak de Ő meg átlép rajtam és ez már sok nekem. Fordított esetben Te is szeretnéd tudni" Nem akartam elárulni, még így sem, hogy ő hazudott nekem és elárult engem, ezért ezt válaszoltam: "Megértem, de ezt nektek kéne megbeszélni és rendezni. Mit szeretnél tudni?" "Beszéltem vele. Azt mondta egyszer történt N. lakásában. Elég egy igaz vagy nem igaz. Lehet nincs jelentőse már de azért nekem fontos." Sajnáltam, de azt akartam, hogy ne tőlem tudja meg a részleteket, úgysem nekem akart hinni. Ezért ezt írtam: "Köszönöm, hogy megosztottad velem. Azt neked kell eldöntened, hogy mi az, ami fontos és mi az, ami megéri. Ha van még kérdésed vagy szeretnél beszélni velem, nyugodtan szólj." Erre jött a következő kérdés: "Mikor volt nálad Pesten utoljára?" Untam ezt, szerettem volna lezárni ezt a faggatózást, ezért megpróbáltam finoman a tudtára adni, hogy a részleteket nem tőlem kéne megtudnia: "Ez miért fontos? Ne haragudj, de nem szeretnék részletekbe menően írni erről, mert nem célom, hogy még több fájdalmat okozzak és nem is volna etikus. Az, ami kettőnk között történt, csak ránk tartozik. Az lenne a helyes, ha ő mondaná el az igazat. Azt gondolom, hogy ezt hiába várod. Csak annyit fog bevallani, amennyit muszáj. Remélem, megérted, hogy nem szívesen bolygatnám a múltat, ez nekem sem kellemes. Nem az a lényeg, hogy mi hányszor és hol találkoztunk. A lényeg, hogy te mit kezdesz ezzel a helyzettel." Nem tetszett neki a válaszom: "Akkor miét kerestél meg, ha mégsem válaszolsz a kérdéseimre?" Ekkor felhívtam. - Figyelj, szeretném rövidre zárni ezt a beszélgetést. Nem gondolom, hogy nekünk kapcsolatot kéne ápolni, nem tőlem kéne megtudnod a részleteket és hogy mi mikor és hol találkoztunk. Ezt nektek kéne megbeszélni. Tőle kéne hallanod az igazságot. - De ő nem beszél velem. – panaszolta. - Sajnálom, de ezt nélkülem kell tisztáznotok. Megígérem, hogy én nem fogom keresni. - mondtam. - Köszönöm – mondta ő – hálás vagyok. Majd letettem. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb az én lovagom úgy is jelentkezik majd. Úgy is lett. Nem telt el pár hét és ismerősnek jelölt a Facebookon. Én elfogadtam a jelölést, hiszen ismertük egymást. Másnap kitörölt az ismerősei közül, s letiltott. Ekkor írtam neki, hogy ne szórakozzon velem, én sem teszem. Jött a válasz, hogy véletlen volt. Persze, hogy véletlen volt, hiszen véletlenek nincsenek. </div>richhttps://tulaszemelyesen.cafeblog.hu/files/2014/03/1316449482_3988-fltkeny-f_1395217794-150x150.jpg150150